Gomba paradicsom mártásban. Gombás halleves [Migray Emőd - Márkó

emd180A márkói horgász napközibe hívtuk meg egyik előadónak. A kapott felkérésnek eleget téve a természetről beszélt a gyerekeknek. No és persze - ami nála elmaradhatatlan - egy kicsit külön elidőzött a gombáknál.. Hozott magával két "meglepi" receptet is. Egy olyan egyszerűt amelyiket akár már a nagyobb gyerkőcök önállóan is elkészíthetnek - természetesen bor helyett vízzel! Egy másikat pedig azért, mert abban a gomba mellett hal is van. És miért meglepi? Mert az egyiket erre az alkalomra fordította bolgárból és  a másikat, - egy görög receptet - angolból. Ez okból most nincs is ételfotó. A képen a műfordító, Migray Emőd.

Gomba paradicsommártásban (görög recept)

Hozzávalók 4 személyre:

Fél kiló földarabolt gomba, 2 – 3 közepes hagyma, negyed liter víz (felnőtteknek inkább fehérbor), fél csésze (olíva) olaj, egy kis rozmaring és kapor, egy babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, egy leveskanál sűrített paradicsom, só, bors.

Elkészítése:

A sűrített paradicsomot kevés vízben feloldjuk. Beletesszük a bort, az olajat és tíz percig pároljuk, belekeverjük a hozzávalókat. Mintegy húsz percig főzzük. Kivesszük a babérlevelet és forrón tálaljuk.

Forrás: Tradicional reciped - Greek Cookery, Athens 1996


Gombás halleves (bolgár recept)

Hozzávalók 4 személyre:

60 dkg tetszés szerinti halfilé, egy köteg leveszöldség, fél fej vöröshagyma, egy tojás, egy teáskanál liszt, 10 dkg gomba, só, pirospaprika, citromlé, 3-4 evőkanál olaj, petrezselyem.

Elkészítése:

A megtisztított, földarabolt és megsózott hagymát és zöldséget néhány percig az olajon megpároljuk. Hozzátesszük a halat, 5 – 6 perc múlva megfordítjuk és még 5 – 6 percig pároljuk. Utána a halat kivesszük. A párolt zöldséget öt teáscsésze vízzel fölöntjük, fölforraljuk, majd az egészet átpasszírozzuk. Hozzátesszük a földarabolt gombát és lassú tűzön húsz percig főzzük. A lisztet hideg vízzel elkeverjük és hozzáadjuk a leveshez.  5- 6 perc múlva beletesszük a halat. A levest megsózzuk, levesszük a tűzről, belekeverjük a fölvert tojást és a citromlevet, megpaprikázzuk, petrezselyemmel meghintjük.

Megjegyzés: Párolt zöldségre ráhinthetjük a lisztet és utána engedjük föl a vízzel. A tojás hozzáadása előtt önthetünk bele egy fél teáscsésze illatos bort.

Forrás: Izkusztvoto da gotvim, Szofija 1983

 <Feltéve: 2009.07.04. Frissítve: 2013.03.25.>

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.