Megújult a Pisztrángos Tavi Horgász Egyesület

Pisztrángos Tavi HE vezetői

 Vasárnap   (aug.12.)  Németbányán tartotta meg 2018.évi beszámoló és egyben tisztújító közgyűlését  a Pisztrángos Tavi Horgász Egyesület. Az idén tavasszal sikertelenül ülésező társaság ezúttal maradéktalanul elvégezte feladatát. A kötelező napirendek sorában elfogadták a beszámolókat, megerősítették az idei költségvetésüket, majd alapszabály módosítást követően újabb öt évre megválasztották az egyesület három fős elnökségét.

Az egyesület új elnöke Kiss Szilárd, elnökségi tagok Terelmes Sándor és Rajki József. Az egyesület használatában lévő horgásztó halőri feladatának ellátására  Lőrincz Zoltán  kapott megbízatást. A közgyűlés résztvevői jegyzőkönyvben rögzített köszönetüket fejezték ki Szekér Józsefnek, aki  az elmúlt időszak elnökeként áldozatos munkájával segítette elő az egyesület fennmaradását. A közgyűlés munkájában a Szövetség részéről dr. Táncsics Aladár ügyvezető elnök vett részt.


  


 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.