Tájékoztatások, jövő héten már kapható a 2016. évi állami horgászjegy és fogási napló!

PecásSajnálatos módon év végén néhány napig honlapjaink nem voltak elérhetők, majd az újraindulás is bizony döcögősen történt. Mindezekért most kérjük olvasóink, honlapunk látogatóinak szíves elnézését és megértését. 
A technikai problémák megszüntetését szolgáltató váltással igyekeztünk felgyorsítani, így reményeink szerint a továbbiakban már nem okozunk bosszúságot olvasóinknak.

Év elejével elkezdődtek az egyesületi közgyűlések. A sort a Bakonyszücsi Horgász Egyesület nyitotta meg, melyet három további tagegyesületünk követ. Ma tartja éves közgyűlését a Csabrendek - Sümeg Sporthorgász Egyesület, a Herendi Horgász Egyesület valamint a Balatonilágosi Horgász Egyesület.

Harmadjára hagytuk a horgászok által legjobban várt hír közreadását. A Bakony- Balaton Horgász Szövetség január 13-án (szerdán) látja el tagegyesületeit az új egységes horgász okmányokkal, így a 2016. évi 'állami horgászjegy és fogási naplók' kiadását horgász egyesületeink mind a saját horgászaik, mind a nem a MOHOSZ tagszervezeteihez tartozó, azaz állami horgászjegyet és fogási naplót nem forgalmazó egyesületek horgászai részére megkezdik.

A jegyforgalmazás pontos helyszíneit és időpontjait az egyesületeink a szokásos helyi módon közzéteszik, ezen túlmenően ezek az adatok itt a honlapunkon  január 13-tól önálló rovatban állandóan elérhetők lesznek. 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.