Vezet a compó

M Haltani trsasgCompó? Márna? Selymes durbincs? Aki még nem választott az „év hala” verseny jelöltjei közül, december 31-ig megteheti a Magyar Haltani Társaság honlapján. A szavzás INNEN is elérhető.

Az év hala megválasztására október elején indult internetes szavazáson négy és fél ezren már véleményt nyilvánítottak, s ennek alapján eldőlni látszik a végső sorrend. A leadott voksok több mint felét (55%) a sekély, növényekben gazdag állóvizekre jellemző compó kapta, amely nem csupán gyönyörű halunk, de a húsa is kitűnő. Utóbbi megállapítás az élénkebb folyóvizeinket kedvelő márnára is igaz, de úgy látszik, őt inkább csak a nagyobb folyóink mentén ismerik, így méltatlanul háttérbe szorult (18%). A kiemelkedő természeti értéket képviselő selymes durbincs, amely kizárólag a Duna és mellékfolyói vízrendszerében él, közbülső helyen áll a maga 27 százalékával. Ha jegyeznék a versenyt a fogadóirodák, feltehetőleg legalább százszoros összeget fizetnének a márna vagy a selymes durbincs győzelmére tippelőknek, mert ehhez földindulásszerű változás kellene. Az akció igazi célja azonban nem a győztes megválasztása, hanem a vizeinkben több mint ezer éve itt élő, őshonos halfajok ismertebbé tétele. Az akció sikere tehát nem az első helyezettre leadott voksokban, hanem a szavazatok együttes számában mutatkozik meg, mert ez tükrözi a társadalom halaink iránt mutatott érdeklődését, rokonszenvét.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.