Jelentős változások előtt a halgazdálkodás

Montázs

Még a múlt hét eseménye volt, hogy Szűcs Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő a horgászoknak kedvező önálló indítványt terjesztett elő a héten a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013-as törvény módosítására, amellyel szélesítené a halgazdálkodási jog hasznosításának lehetőségét.     A javaslat célja, hogy a jövőben lehetővé tegye a halgazdálkodásra alkalmas vízterületek kijelölés útján történő hasznosítását is a vagyonkezelési szerződéssel, vagy haszonbérleti szerződéssel való hasznosítás mellett. Ez szolgálná az előterjesztő szerint, hogy a horgásztársadalom a lehető legszélesebb körben, átlátható módon vehessen részt a hasznosításban. 

A módosítási indítvány aktualitását az adja, hogy az államot megillető halgazdálkodási jogok haszonbérletére 15 évre kötött szerződések jelentős része idén, illetve jövőre lejár.  A javaslat egyebek között kiterjesztené a halgazdálkodási jogot bizonyos esetekben az alhaszonbérlőkre is.Az önálló indítvány szerint az állami halgazdálkodási jog meghatározott vízterületeken átengedhető lesz költségvetési szerv, állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet és a miniszter általi kijelölés útján a horgász egyesületek országos érdekképviseletét ellátó szervezet, illetve nyilvános haszonbérleti pályázat útján természetes vagy jogi személyek részére.
A törvénymódosítás kimondja azt is, hogy a halgazdálkodási jogot megszerző bizonyos esetekben alhaszonbérbe adhatja a jogosultságát tagszervezete vagy tagszervezetének tagegyesülete részére is, illetve ezeket bevonhatja a hasznosításba. A javaslat szerint a miniszter rendeletben határozná meg az államot megillető halgazdálkodási jog kijelöléssel történő átengedésének feltételeit, amikor a halgazdálkodási jog haszonbérbe adása nem nyilvános pályázat útján történne.

A javaslat általános vitájára a mai napon kezdödött, arról az MTI "OGY - Krónika" címmel az alábbiakban számolt be:

A horgászok szeretnék a sorsukat a kezükbe venni - mondta az előterjesztő Szűcs Lajos (Fidesz) a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosításáról. Fontosnak nevezte, hogy a lejáró halgazdálkodási tervek, engedélyek után kijelölés útján horgászati kezelésbe lehessen adni a vizeket. Ha a parlament megadja a felhatalmazást, komoly munka kezdődhet - tette hozzá. Kitért arra, hogy mivel állami vagyonkörbe tartozó jog átadásáról van szó, kétharmados többség szükséges az elfogadáshoz, azonban bízik benne, hogy a képviselők megértik, hogy a saját kezelésbe adás komoly társadalmi érdekeket elégít ki.

A halgazdálodási kérdésekért a Magyar Országos Horgász Szövetség és a horgászok viselik a felelősséget, egységes kezelésbe kerülhet egyebek mellett a vizsgáztatás és a fogási naplók kiadása. Szűcs Lajos tájékoztatása szerint a javaslat a vizek 80 százalékát érinti, az átadás feltételeit rendeletben rögzíthetik. Kitért arra is, hogy noha a kereskedelmi célú halászat megszűnt, állományszabályozásra, kutatási célú vagy hagyományőrző halászatra a továbbiakban is szükség van.

A kormány támogatja a javaslatot 
Bitay Márton, a földművelési tárca állami földekért felelős államtitkára a kormány nevében támogatásáról biztosította a javaslatot, jelezve, hogy az vitán felül áll, szakmailag jó és megfelel a kitűzött céloknak. Égető kérdésnek nevezte, hogy a december 31-én lejáró szerződések miatt mielőbb rendelkezzenek a hasznosításról, a jogok átadásának szabályozásáról. Szavai szerint annál okosabb megoldás nincs, mint hogy országos hatáskörű, 350-360 ezer horgászt képviselő érdekképviseleti szervet felhatalmaznak. Ez nem baráti gesztus - fogalmazott, kifejtve: ezerszer végigszámolták, hogy nemzetgazdasági, ökológiai, társadalompolitikai és turisztikai szempontból mit okoz a lépés.
    
Fidesz: találkoznak az érdekek    
Farkas Sándor, a Fidesz vezérszónoka is azt emelte ki, hogy a közeljövőben nagyságrendileg ezer szerződés jár le, s mára más a horgászat és a kereskedelmi halászat viszonya, mint 15 évvel ezelőtt volt. Nem indultak olyan folyamatok, amelyek a halállomány stabilitását veszélyeztetik, a halászat beszüntetése jó döntésnek bizonyult - értékelt. A kormánypárti politikus szerint a módosítás szemléletváltásra is alkalmat teremt, s a turizmus fejlődhet az állami vizeken. Az egyesületek segítséget kapnak a további működésükhöz, s hosszú távra megoldódik a problémakör - összegzett.
    
Az MSZP becsületes eljárást kér    
Heringes Anita, az MSZP vezérszónoka szerint a módosítással elérhetővé válik az a cél, hogy a hazai társadalom szélesebb körben részt vehessen a hasznosításban és megteremti annak lehetőségét, hogy a lejáró szerződések után az állami vizek ne váljanak gazdátlanná. Azt mondta: ha becsületesen hajtják végre a változtatásokat, akkor pártja tudja támogatni azt. Azt ugyanakkor szóvá tette, hogy egyéni indítványként került a javaslat a Ház elé, szerinte a kormánynak időben kellett volna gondolkodnia a megoldáson.  Kérte annak hangsúlyozását, hogy a jogszabályváltozás nem a továbbra is élő szerződéssel rendelkezők ellen szól, őket nem korlátozza.
    
 A Jobbik támogatja a módosításokat    
 Magyar Zoltán, a Jobbik vezérszónoka közölte, hogy támogatják a módosításokat és vidéki munkahelyteremtő lehetőségeket látnak abban. Szólt arról, hogy álláspontja szerint még sok teendő van a területen, például pályázati lehetőségeket kell megnyitni, s szerinte a turizmus jelenleg az adottságokhoz képest minimálisan járul hozzá a turizmushoz.     Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy a hazai sütödékben szinte lehetetlen legálisan fogott magyar hallal találkozni, s jó lenne, ha ebben lenne előrelépés. Fontosnak ítélte, hogy a jogszabály-módosítás elfogadásában ne legyen csúszás, mert a szerződések lejártát követően 2-3 hónap is visszahozhatatlan károkat okozna az ágazatban.

LMP: feltételekhez kellene kötni a halászati jogosítvány átadását 
Nem támogatja az előterjesztést az LMP, mert, mint vezérszónokuk, Sallai R. Benedek kifogásolta, az úgy adja át a természeti erőforrás hasznosításának jogát az állam, hogy ellentételezést nem vár érte. Úgy ítélte meg, az szolgálná a közjót, ha foglalkoztatási előírást, az őshonos magyar halfauna helyreállítását és a természeti értékel megőrzését is kikötnék cserébe. "Az egész lenyúlás hangulatú" - jelentette ki, megjegyezve, szeretné, ha a többi ellenzéki pártot is el tudná bizonytalanítani a jogszabállyal kapcsolatban. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) elnöke, Szűcs Lajos fideszes előterjesztő a saját szervezetének szerez meg sok pénzzel járó jogosítványokat. Bírálta a halászat ellenzőit, és vitatva a Jobbik álláspontját megjegyezte: a természetes halfauna nem állítható helyre horgászati hasznosítással. Szerinte az egyensúlyban tartott halászat nem ellentétes a horgászattal, így fenn kellene tartani ezt az ősi magyar szakmát. Utalt a vadgazdálkodási törvény módosítására és feltette a kérdést: miért nem lesz tájegységi főhorgász? Ki fogja a horgászokat ellenőrizni? Szerinte azért is szükség lenne  felsőfokú végzettségű halászati mérnökök alkalmazására, mert a hozzáértők forrásokat is hatékonyabban szerezhetnek. 

Jobbik: nem célszerű az ipari halászat 
Egyed Zsolt (Jobbik) vitába szállt Sallai R. Benedekkel, szerinte a tradicionális halászat valóban a kultúránk része, iparszerű végzése azonban azt eredményezi, ami a Balatonon történt, hogy eltűntek a halak. Nem igaz, hogy a javaslat ne tudna munkahelyet teremteni - tette hozzá -, a horgászturizmus ezt is eredményezheti.     Képviselőtársa, Kepli Lajos is problémaként szólt a balatoni halászat leállításáról, amely a busák elszaporodását eredményezheti. Fontosnak tartotta az ökológiai szelektív halászatot, megjegyezve, a gazdasági célút pártja nem támogatja.

FM: nem a Mohoszt jelöli meg az előterjesztés 
Bitay Márton, a földművelésügyi tárca államtitkár reagálva az LMP-s felvetésre, azt mondta: nem a Mohosz kapja meg a lehetőséget, hanem egy országos hatáskörű horgászati szervezet, a lehetőség pedig bárki számára nyitott. A jog érvényesítése haszonbérleti szerződés által történik - folytatta -, ellentételezés mellett, vagyis amit a politikus elvár, azt tartalmazza az előterjesztés. Cáfolta, hogy "baráti alapon" adnák oda a jogot, hangsúlyozva: azért fizetni kell. A munkahelyteremtéssel kapcsolatos felvetésre kijelentette: a Mohosznak számos halőre van.  
Kepli Lajosnak válaszul leszögezte: a balatoni halászat legnagyobb problémája az volt, hogy nem volt elég hatékony.

Szűcs Lajos: fontos az őshonos magyar fajok védelme 
    
Szűcs Lajos fideszes előterjesztő kijelentette: Sallai R. Benedek (LMP) 350 ezer horgászt sértegetett, akiknek régi vágya volt, hogy a saját kezükbe vegyék a sorsukat. "Mi is az őshonos fajokat szeretnénk látni a vizekben" - jelentette ki a képviselő, aki egyben a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) elnöke is, és javaslata fontos elemének nevezte az őshonos magyar fajok védelmét, az invazív fajok visszaszorítását. Szólt az általa vezetett szervezet jelentős munkájáról, a többi közt arról, hogy eddig is készítettek halgazdálkodási tervet.  

Magyar Zoltánnak azt mondta: hamarosan turisztikai stratégiát is készítenek a horgászathoz kapcsolódóan, és ha az a Bejárható Magyarország program része lesz, akár uniós források is felhasználhatók lesznek a fejlesztésre. 
A politikus segítséget kért a halár áfájának csökkentéséhez, és elmondta azt is: akár 2017-től kártya alapúvá, elektronikussá válhat a horgászengedélyek kiadása, amelyet a Mohosz végezhet. Beszámolt arról is, hogy a tervek szerint a fogási eredménynaplók a jövőben akár egy okostelefonos alkalmazás segítségével is vezethetők lesznek.

Az ülésen elnöklő Lezsák Sándor (Fidesz) az általános vitát lezárta. 
 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.