Megkezdődött a szavazás a jövő év haláról

M Haltani trsasgA Magyar Haltani Társaság honlapján állított jelöltek közül - compó, márna és selymes durbincs - az nyeri el a kitüntető címet, amelyik december végéig a legtöbb voksot kapja. A jelöltek közül 2015. december 31-ig lehet választani a társaság honlapján, amely INNEN is elérhető. Eredményhirdetés január elsején.

A korábbi évekhez hasonlóan ez alkalommal is három őshonos halunk közül választhatnak a szavazók. Az átlátszó tavakban óarany színű, a sötét vizekben barnásfekete árnyalatú compó nem csak szép, de kitűnő húsú halunk is egyben. A sekély, erősen felmelegedő, növényekkel benőtt állóvizeket lakja, ahol a gyakorta szűkös oxigéntartalom ellenére is megél. Adottságai a klímaváltozás során előnyt jelenthetnek számára.

Vele ellentétben a márna a hűvösebb, sóderes medrű folyóvizeket kedveli. Ívása is az ilyen szakaszokon zajlik, a duzzasztók fölötti iszapos részeket elkerüli. Kitűnő horgászhal, amelynek szálkás, de ízletes húsát sokan kedvelik. Az ikráját azonban nem ajánlatos fogyasztani, mert megárthat.

A védett selymes durbincs a Duna és mellékfolyói vízrendszerében alakult ki, és ma is csak ezekben a vizekben él. Természeti értékünk tehát, amelynek védelmét bennszülött volta mellett állományainak megfogyatkozása is indokolja. 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.