Én, Kata

Bemutatkozás

/Ki is vagyok valójában?/


k.bemut

1972-ben születtem, ezen annyira meglepődtem hogy másfél évig meg sem szólaltam. Iskolás éveimet Tapolcán töltöttem. A horgászatba nagyon fiatalon csöppentem bele édesapám révén, ez gyakori hétvégi elfoglaltság volt családunk szabadidejében.Szerettem kint ülni a szabadban a vízparton, lesni az úszót, a kapásjelzőt. A friss levegő, a csend mindig végtelen nyugalommal töltött el. Ekkor jött egy kis „vakvágány” mert van még szerelem a horgászaton kívül is. Mivel a fegyverek sem állnak tőlem távol, gondoltam belekóstolok a vadászatba is. Nem kell mondanom, hogy ez se tetszett kevésbé mint a horgászat. Úgy döntöttem, hogy akkor vágjunk bele és hivatalosan is vadász lett belőlem. Igaz a nagyvadas vadászatot nem részesítem előnybe, inkább a kisvadak becserkészése hoz lázba. Imádok fácánozni, kacsázni, libázni. Tehát vízpart után következett az erdő és hát az erdő bűvkörébe beletartozik a gombázás is, ami megint csak egy nagy szerelem, immár a harmadik. A negyedik hobbi pedig a motorozás! Van egy Suzuki Intruderem, aminek nyergében igazán élvezhetem a szabadság érzetét... Na igen és ugye valamiből élni is kell, ezért időm fennmaradt részét egy zálogházban töltöm el. Szóval ebből is látszik, elég sokrétű emberke vagyok.

De mind ez mellett a családom az első. Van egy csodálatos férjem és két fantasztikus gyerekem. Fiam Peti 18, lánykám Sára pedig 8 éves. Természetesen mind kettő horgászik, mint annak idején én és a húgom is.

Mindez így nem jöhetett volna létre ha nincsenek itt a szüleim. A háttér Jani, a férjem. Nagyon sokat számítanak barátaim, a Sosi, a Piros,no meg Éva és a Lala!

 

Hát, - dióhéjban ez lennék én, a

Kata

 

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.