2012. május 18. péntek, Erik és Alexandra napja van.

Selmi Gabi, a balatonszepezdi Arany Horog Horgász Egyesület titkára évek óta a motorja és kormányosa a már hagyományossá vált szepezdi Gasztronómiai Napoknak. Szövetségünk a már évek óta kialakult gyakorlat szerint most is külön kupa felajánlásával a halászlé főző versenybe kapcsolódott be, amely verseny immár a hatodik (és ez évben a harmadik ösznépi bográcsozás) volt. Versenyző csapatot most nem neveztünk, de a zsűri teljes egészében "BBHSZ-es" horgászokból állt. Selmi Gábor zsűri elnök mellett Kárász Miklós a Balatonalmádi Sporthorgász Horgászegyesületet, Puskás István a Lesence Horgász Egyesületet képviselte. A zsűri szekundási feladatát pedig Kutasi Iván a Bauxit Horgász Egyesület elnökeként látta el. A nem kis viadalt produkáló verseny győztesei részére a díjakat Balatonszepezd polgármestere Márton József és a Szövetség elnöke, dr. Táncsics Aladár adta át.

A július 23-i eseményről a Zánka TV bő félórás műsort sugárzott, amely utólag INNEN is megnézhető.

A tv felvétel is bizonyítja, hogy igen jó hangulatú bográcsozásban volt része minden versenyzőnek, minden kiváncsiskodónak és látogatónak, minden vendégnek. Nem csoda, hogy már ott helyszínen magánemberenként két "nagybográccsall" mi is beneveztünk a soronkövetkező ezévi nagyedik szabadtéri főzésre, az I. Szepezdi Lecsófesztiválra. Ahogy ezen elhatározásunkat barátainknak is elmeséltük, úgy növekedett az érdeklődés, a versenyzési kedv, de leginkább egy cicoma mentes, igazian családias közös főzésen való részvételre való igény. Így lett a két bográcsból négy bogrács, a négy bogrács köré pedig tíz hagymahámoró, paprika és paradicsom szeletelő és egyébb titkos recepturák titoknokaként tíz lelkes versenyző. (Szó ami szó, ez a szaporodás nem volt előnytelen, mivel a versenyben végül is öt bogrács vett részt.)

A társadalmi zsűri által nagyon dícsért lecsók receptjeinek összegyűjtése folyamatban van, addig is az alábbi képre való katintással ízelítőnek közreadjuk a helyszínen készült fotókat..

alt
Lecsófesztivál Balatonszepezden [2011. augusztus 6.]

Természetesen a Zánka TV. stábja ezúttal sem tétlenkedett, nagy szorgalomal örökítették meg a Lecsófesztiválon való történéseket és tették fel kiváncsi kérdéseiket. Az időközben már sugárzott riport INNEN is elérhető.

 

Fényképek

fényképes doboz

Horgász média

suly2.gif

s.sporth

reklam3

Horgász kereskedelem

balzer

Horgász áruház

sügér horgászbolt

spicc

koke_banner