Tavasz van!

{jcomments off}Macska-hal

'Mától tavasz van', ébred a szerkesztő március 21-én. Mármint igazi tavasz, a csillagászati, a sok közül. Mert ugye van naptári tavasz is, van meteorológiai tavasz is, de az igazi azért csak csak az, amelyik legegzaktabban mérhető, az pedig a csillagászati. (Az, amelyik a tavaszi napéjegyenlőségtől a nyári napfordulóig tart.) És nekünk legalább tavaszunk is van, mert vannak akiknek nincs ilyenük, - ők pechükre a trópusokon laknak. Ráadásul nekünk most van tavaszunk, mert ugye a kacsacsőrű emlősök no meg a kenguruk mostanság az ősszel barátkoznak.

Szóval a szerkesztő vidám szívvel ébred március 21-én, mert végre tavasz van és aki nem tudná a tavasz a zord tél után csilingelően vidám dolog. (A szerkesztő ui. időnként újraolvassa gyermekkora csodálatosait és Fekete Istvánnál így március vége felé a Tél már bizony reszketeg megfáradt öregember, a csalitosokban pedig a csodálkozó szemű őzikékkel barátkozik már a tündéri ifjú lány, a Tavasz hercegnő..) 

A Szerkesztő az szerkesztő, tehát a vidám ébredés második gondolata, hogy valami szép üde tavaszi képpel kedveskedik a honlap T. Olvasóinak - köztük a sok pecásnak, ha már végre igazi tavasz van.. 

A Szerkesztő mivel szerkesztő, tudja, hogy a T. Olvasóktól az apró hibákért, tévedésért is kap bőven hideget, meleget, rutinból a biztosnak is utána néz. Volt is eredménye ennek, mert bizony kiderült, hogy az igazi tavasz első napja már tegnap megvolt. (Hát, a szerkesztő tegnapi napja minden volt csak nem vidám, de ez már szigorúan magánügy.)

T. Olvasók! Ezen kis szösszenetből levonható tanulság csupán annyi, hogy időnként bizony a megszokott  is megváltozik, nem árt utánanézni a dolgoknak, a rutin, az "eddig is így volt, akkor most is így lesz jó" okozhat bizony meglepetéseket.

Mivel az évszakváltásról a szerkesztő lemaradt, ezúttal a tavaszt köszöntő üde kép elmarad. Helyette itt az ismeretterjesztés, a komoly tudomány: 2047 -ig március 20-án köszönt be a (csillagászati) tavasz. 2048- ban pedig már március 19-én. Akikben belegyökerezett a március 21, azok várjanak türelmesen egy kicsinykét, 2102-ben visszaáll az eddig megszokott március 21-i évszakváltás.

Summa summarum! Szóval a lényeg!
Ma már tavasz van, naptárilag is, csillagászatilag is és eddig úgy néz ki, hogy meteorológiailag is.

 P.s.:

Ma ráadásul Benedek napja van. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy
" Sándor,  József,  Benedek zsákban hozza a meleget".
Ezért is kívánunk jó szívvel  innen is boldog névnapot minden Meleghozónak! 

(Csak jó nagy legyen az a zsák..)

 

 

 

 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk javítani ezen az oldalon és a felhasználói élményen (pl: nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi-e a cookie-kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.